Az elmúlt időszakban légtechnikai fejlesztést valósított meg az ózdi Almási Balogh Pál Kórház. Az intézmény állami és uniós forrásból 170,44 millió forintot fordíthatott az előzetesen megadott tervek megvalósítására. Az EFOP 2017-00035 kódszámú projektnek köszönhetően javult higiénés körülményei is.
„A Betegbiztonság növelését célzó komplex infrastrukturális fejlesztések az Almási Balogh Pál Kórházban című projekttel kapcsolatban Dr. Bélteczki János főigazgató megjegyezte: intézeti szinten kritikus területnek számított az intenzív osztály, és a gyermekgyógyászat, ahol a magas volt a dolgozók légúti megbetegedésének a száma.
Az elnyert összegnek és az új rendszernek köszönhetően tudta a levegőben terjedő kórokozók jelentette valamint betegeinek.
A rendelkezésre álló összegből 1 db felületi dekontaminációt támogató, a kórházi takarítás minőségét ellenőrző rendszert vásárolhatott az intézmény, több mint öt és félmillió darab falra szerelhető és 100 darab ágy végére szerelhető szappanadagolót, közel három és félmillió forintért. 89 darab plazmatechnológiás légtechni meghaladja a 120 millió forintot. Emellett egy fertőtlenítést végző automatát, közel kétmillió forintért. Ugyancsak a projekt részeként vásárolhato 4500 liter alkoholos kézfertőtlenítő szert, valamint két év alatt nagyságrendileg 13,5 fogyóanyag beszerzése is megvalósult. Emellett kéztisztító mennyiségben felületfertőtlenítő szer tisztasági szereknek köszönhetően körülményei, mely költségek 100%-át vissza nem térítendő támogatásból tudja a kórház fedezni.